2010. június 25.

Manóvilág - Katt Ica a bolondos katicalány története



Bubutimár Éva és Bató Helga közös munkájaként folytatódik a manók világának története.
Az első részt olyan szeretettel fogadták a manórajongók, hogy ez megkívánta a folytatást.
Az ajánlót ezúttal is Zsazsa írta:
Bubutimár Éva keramikus  Manóvilágában újabb esemény történik.
Csi Gabi, az elszenderedett csigapostás kalandjai után  most megismerkedhettek Katt Icával, az önmagával elégedetlen, bolondos katicalánnyal, aki  minden  áron meg akarja szerezni azt a különleges főzetet, amitől  kicsi, kövér és pettyes teste sudárrá, karcsúvá és selyemfényben tündöklővé változhat.
Ha lenne ilyen főzet, vajon melyikünk nem játszana el a gondolattal, hogy kortyoljon belőle egy keveset ?
A manók kedves mesevilága különleges lényekkel teli, színpompás képeket tár elénk, de a látvány mögött a történet az igazi értékekről: a barátságról, a bizalomról és önmagunk teljes elfogadásáról szól.
Nővérem, Bubu anyatündére három gyermekének, mindentudó, kattogó asszonykája környezetének , mesélője és alkotója a Manóvilágnak .
Jómagam úgy szeretem őt, ahogy van: szabadnak, sugárzónak és fáradhatatlannak. Fogadjátok örömmel  és szeretettel történetét Katt Icáról, abból a valóságos kemencei és kapolcsi mesekertből, ahol mindenkit várnak a manók, és esténként világol a szentjános bogár.  

Heted7 Vigasság

Mire elkezdődött a börzsönyi vigasság, a napocska is kisütött, felszárítva az elmúlt hetek rengeteg csapadékát.
A vidámsághoz és a látványhoz mi is sikeresen járultunk hozzá, az erdei manók világát nagy örömmel fogadta a közönség. Alább néhány kép a Manóvilágról, de a Heted7 Vigasság galériájában a sok színes program fotóit nyomon lehet követni.



Fotók: a Heted7 Vigasság csapatától


Meglepetésként a fesztivál kiadványaként megjelent a Manóvilág mesekönyv második része. Bubutimár Éva ezúttal egy bolondos katicalány történetén keresztül osztja meg velünk gondolatait.

2010. június 19.

Invitáló

Kép: innen

Június 26-án a Soproni Ünnepi Hetek keretein belül megrendezésre kerülő Tündérfesztiválon reggeltől estig megtekinthető a Manóvilág kiállítás, ahol tündéreket, manókat és a mesekönyvet is megtaláljátok, és ne felejtsétek otthon manósapkáitokat és tündérszárnyaitokat!

Heted7 Vigasság előkészületek



Fotók: Bató Helga

Már jó időben elkezdtük megépíteni a kiállítás helyszínét. Három dombot alakítottunk ki, melyek a fesztiválban résztvevő három települést szimbolizálják, köztük pedig egy út szalad melyet kerámia kavicsokkal díszítettünk, és ami elvezet az erdei manók világába. A munkában szinte mindenki részt vett: a rendezvény szervezőcsapata, egyesületünk művészei, sőt még a gyerekeink is akik lelkesen tologatták a talicskát, hordták a zsákokat és a patak partján sok-sok követ gyűjtöttek.



2010. június 12.

Vályogvetés

Egyesületünk tagjai, és azok is akik nem tagok csak szívesen csatlakoznak hozzánk, vagy csak egyszerűen barátok, máskor is bizonyították már hogy közösen dolgozni, létrehozni valamit mennyivel hatékonyabb, és nem utolsó sorban jó szórakozás is.
Ezúttal Horváth Kata és Sipos Dénes vesszőfonók épülő otthonának vályogtéglái készítésében vett részt a csapat.








Fotók: Nyitrai András

2010. június 10.

Invitáló


Heted7 Vigasság

Egy olyan fesztiválra invitálunk mindenkit, de tényleg mindenkit,
ami először ebben az évben kerül megrendezésre, és annyi de annyi programot kínál, hogy ember legyen a talpán aki el tudja dönteni majd, hogy épp melyik helyszínen akar lenni.
Felkérést kaptak egyesületünk művészei is, hogy töltsék meg a Fabula tanya udvarát mindenféle látvánnyal és portékával.
Tehát találkozzunk Kemencén a Művelődési Ház kertjében!