2010. július 24.

Néhány szóban

A Támogatói Fa avatását követően készült riport, melyet Böjtös Kinga készített Bubuval:



Támogatói Fa "ültetése"

A Manóműhely udvarában ünnepélyes keretek között felavattuk a Galambház Támogatói Fát.
Ez a fa jelképezi ezentúl, hogy a gyökereinkkel ide tartozunk, szabad akaratból lettünk művészek és szabadon szeretnénk alkotni, olyan szabadon, mint a madár.
A támogatói fán ücsörgő galambok alá levelek kerültek. A leveleken egy -egy támogatónk neve szerepel, akik nagyobb adománnyal támogatták és segítették munkánkat az elmúlt időszakban.
Az ünnepségen elhangzott József Attila: Aki szegény, az a legszegényebb című verse, ezzel a
verssel gyökereztettük meg a fát, és indítottuk útjára a Galambokat.
„... benne laknak a galambok, csillag tollú éneklő galambok...”


Az ünnepség részeként Horvát Szervác és Boros Ádám egyesületünk legfiatalabb művészei tartottak bábelőadást.



Fotók: Bató Helga



2010. július 19.

Invitáló


Július 24-én délelőtt egy kis ünnepséggel szeretnénk megköszönni eddigi támogatásaitokat. A kapolcsi ház kertéjében, a Tó partján támogatói fát "ültetünk", amelyen minden fő támogatónk megtalálhatja köszönetünket. Az ünnepségre mindenkit szeretettel várunk! Lesz bodzaszörp, énekszó és galambok...