2014. augusztus 10.

Művészetek Völgye, Manóudvar


 Az előző évekhez hasonlóan idén is megjelent  a Galambház Egyesület a Művészetek Völgye Fesztiválon,  Kapolcson. Még aktívabban igyekeztünk jelen lenni, és betekintést nyújtani munkánkba, céljaink megvalósításába. Mindezt egy foglalkoztató program, valamint egy beszélgetéssorozat köntösébe öltöztettük.








Igen rövid idő állt rendelkezésre az ötletelés és megvalósítás közt, így a játszóházi foglalkozások valóban sikertörténetnek számítanak. Anyagokat és eszközöket megvásároltunk, illetve kavicsot szedtünk és szereztünk támogatókat, hogy a lehető legkevesebb befektetéssel nyújthassunk élményt a résztvevőknek. Kézművesfoglalkozásként választhattak kavics, agyagfigura, vagy csigaház festés, nemezelés, agyagozás, vessző játék készítés, vagy többek közt  maszk dekorálás között. 
A megmaradt alapanyagokat hazaszállítottuk, ebből a Vadgalamb táborban is kézműveskedhetett a Szendehelyi gyereksereg. 











Szintén napi rendszerességgel tartottunk beszélgetéseket „a kapolcsi konyhában”
Erre a programra is változatos témákat kerestünk: Horváth Kata kosárfonó foglalkozást tartott felnőtteknek, valamint a ”Fűzfánfütyülő” címmel  beszélgetésen vett részt . Cseveghettünk Nelida Budával a Vízről,az éltetőről; Balog István Öko(ka)landorral, Tóth Anita porcelán tervezővel, Fenyvesi Dóri terapeutával, Böjtös Kinga enteriör dj-vel, a Slogan zenekar két tagjával, Sárosdi Lilla vállalkozó-anyukával. Bemutatkozott az „Aranyalma” projektünk is. Bubutimár Éva mellett megjelent Gulyás Anna  az Aranyalma megálmodója és Berényi Kata a nyertes pályázat projekt managere is, hogy a lehető legteljesebb tájékoztatást adják a TÁMOP- os nyertes pályázatunkról .  Beszélgettünk a Manóvilágról és itt debütált  a Pille Tuliról készült mesekönyv is,ahol Bubu és Bató Helga beszélgettek az érdeklődőkkel.
„A zene mindenkié” Egyesület Paracitera zenekara és a Dunaújvárosi Széchenyi  Gimnázium vegyes kórusa is bemutatkozott az udvarban, valamint  „Bekanyarodott” hozzánk a Tördemic Néptánc Együttes, akik helyi hagyományt: a Zöldágazást elevenítették fel pár percben















Az Egyesületben munkálkodó gyermekek is kivették részüket a feladatokból, és naponta több alkalommal magyar népmese feldolgozásokat adtak elő a Manufaktor műterem marionett bábjaival, és saját készítésű bábszínházukkal, díszleteikkel.





Fontosnak éreztük, hogy a Fesztivál folyamatosságához hozzájáruljunk, így két szombati koncertet a szervezőkkel egyeztetve jegykötelessé tettük, hogy ezzel is szorgalmazzunk a napijegyek megvételét. Támogatásként Nyeső Mari  és az Amatild zenekar vállalta ezt a két programot a délutáni beszélgetéseik után. 








A Magyar Kézműves Szövetség úszó kiállítását a ház előtti patak-részen Galambház Egyesületünk  által szervezett segítők felügyelték ezzel is tovább színesítve a programokat. 
Az Úszó kiállítást minden nap 16 órakor felhúzták önkéntes segítőink a patakmederbe, majd a hajók önállóan visszaérkeztek a Manóműhely udvara elé! Ez a program nagyon sikeres volt! Rengeteg látogató nézte és élvezet a megmozdulást!



















A Galambház Közhasznú Egyesület által szervezett programokat támogató fellépőinknek egy-egy üveg Tündérkönny nevű borkülönlegességgel köszönhettük meg  Bráda István a Tokaj Wine Trust vezetője  jóvoltából.

 Ezúton is köszönjük a támogatói hozzájárulásokat a tagoknak, adományozóknak és vendégeknek, 
mert hiszünk a Közösség és a Kultúra erejében! 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése